Üdvözöljük honlapunkon

Az üvegcsontúság (Osteogenesis Imperfecta) ritka betegség. Ebből adódóan, Magyarországon valószínűleg Alapítványunk az első olyan kezdeményezés, amely azt a célt szeretné elérni, hogy a betegségben érintetteket összefogja, tapasztalataikat feldolgozza, közzétegye, illetve segítséget nyújtson ezeknek a sok megpróbáltatáson átment embereknek. Ezen túlmenően, szeretnénk felkutatni magyar és külföldi kapcsolatokat, kórházakat is, és magunk mellé állítani olyan orvosokat, akik igazán tehetnek valamit az üveg- csontúságban szenvedőkért. Honlapunk célja az is, hogy egy olyan nyitott fórumot hozzunk létre, ahol bárki a hozzászólásával, tanácsával, kapcsolataival, adott esetben anyagi segítségnyújtással is tudja támogatni a rászorulókat és azok családjait.

Munkánk során meghatározóan külső támogatók anyagi és nem anyagi jellegűáldozatvállalására támaszkodunk, ezért szeretettel fogadunk minden adományt, mely közelebb visz céljaink megvalósításához.

Számlaszámunk: 16200120-00064462-00000000

Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-ával.

Adószám: 18498813-1-07